Csak az anyagot tudták nagy nehézségek árán lerombolni, de a máriás-néplelket és nemzettudatot nem!
1951. szeptember 23-án megkezdték a bontást, amit a lehető legnagyobb csendben, és a leggyorsabban akartak elvégezni. A Kotsis-féle épület azonban vasbeton vázzal épült, amin a csákányok és a korabeli gépek alig-alig fogtak. Elbeszélések alapján tudjuk azt is, hogy az épület a terv szerinti csöndben nem volt lebontható. A háborús sérülések miatt a kupola gerendás biztonsági aládúcolását a kommunisták felgyújtották azt remélve, hogy a dúcolás elégése után a kupolaszerkezet beomlik. Ehelyett azonban csak megrogyott és életveszélyessé vált a templom, úgy hogy még a munkások sem mehettek be. Végül, már csak robbantani lehetett, mely eget-rengető volt! A romokat a hatalmas területű altemplomba döngölték be, majd a területet lekövezték. Cseppet sem kevésbé megalázó módon a templom lebontását részben egyházi szellemiségű diákokkal végeztették el.
De egyáltalán szükséges volt-e vandál módon lerombolni a Magyarság Nemzeti Kegyhelyét? Egyáltalán nem! Ha úm. útba is volt 
a gigantomán bolsevikoknak, épp úgy eltolhatták volna akár 50 méterre is, mint Varsóban a Kármelita templomot egyetlen éjszaka alatt tették hajdan! Egyszerűen arrébb húzták ötven méternyit és kész! 
Tehát lehet, csak akarni kell, ám az akarat megvalósításához emberség szükséges, márpedig ez a kommunistákból "gyárilag" hiányzik, ha ugyanis netán valamelyikükben nyomokban mégis kimutatható volt, akkor azt nyomban oppurtunistának, dekadensnek és revizionistának bélyegeznék /sőt ki is végezték/! (A színes kép az eredeti állapotot, a fekete-fehér kép, az eltolás négy fázisát is mutatja!)
A templomnak még a nyomait is igyekezett eltüntetni a szocialista kultúrpolitika, fényképeit még az építészeti szakirodalomban sem engedték megjelentetni, mintha nem is létezett volna. Mindenben görcsös vágyukat akarták végbe vinni, a "múltat végleg eltörölni"!.jpg)
Ám a kommunista diktatúra cinikus politikája itt nem ért véget: 1969-ben (Kádár János javaslatára) nagyjából az egykori Regnum helyén állították fel Kiss István tanácsköztársasági emlékművét, mely lényegében Berény Róbert nevezetes, 1919-es "Fegyverbe!" plakátjának térbeli 
megjelenése volt. Spirális talpazatát Hofer Miklós tervezete. (Az emlékmű, a Liget fái közül kirohanó hatalmas munkásfigurája ma is megvan a Szoborparkban!)
A máig élő közhiedelemmel ellentétben a Sztálin-szobor nem a templom helyén, hanem attól északra állt; ezt ma jól mutatja az 1956-os "emlékmű". A Tanácsköztársaság-szobor spirális talapzatát a rendszerváltást követően a templom emlékhelyévé alakították. A templom helyének nagy részén ma autóparkoló és (a Sztálin 70. születésnapjára beindított) 70-es trolinak 
a ligetbe vezető, beton terelőelemekkel határolt, rendezetlen útszakasza található.
A rendszerváltás után a Regnum – mint lelkiségi szervezet – ismét visszanyerhette polgárjogát, s a plébániatemplom jogutódjaként épült meg a zuglói Zoborhegy téri templom és közösségi ház. A új templom építkezésének megkezdésekor, Hajnal György atya, 3 méter mélyről ásatott ki darabokat az eredeti templomból, így egy beton tartóelemet, egy márvány oszlopfőt
és egy másik
kisebb követ mementóul.
A megépült új Magna Domina Hungarorum semmiben nem képviseli a városligeti, HÁROM hercegprímás által megszentelt templom miliőjét. Sem architektúrájában, sem építési helyét, sem a "hely szellemét", sem pedig eredeti célját illetően: a Szűzanyának való HÁLÁT az 1919-es vörösterrortól való szabadulásért! A Regnum Marianum padjai egyébiránt, a terézvárosi Szent Család Plébániatemplom közösségét szolgálják a mai napig, kisharangja pedig 2005 óta a dióspusztai Szent Mihály kápolnában található. (Alul, a Zoborhegyi Regnum Marianum Templom és belső)
Forrásként, több helyütt felhasználtam a www.varaljaszovetseg.hu felületén kínált linkeket,
továbbá Ágotha Tivadar: A Magna Domina Hungarorum templom felépítése és lebontásának részleteit
a "Megalkuvás nélkül" c. regényéből, valamint a Regnum Mozgalom: "Így vagy sehogy" c. kiadványát!
