A lábadozás (folytatás)
.jpg)
A gyermekorvosnő kezet fogott velünk, majd a következőket mondta:
– Kedves szülők! Sajnálom, de a kicsi Sára megsérült az agyvérzése és az agyérgörcsök miatt, arról nem beszélve, hogy mindvégig oxigénhiányos volt a terhesség alatt. Sajnos tónusfeszessége miatt gyógyszerelnünk kell. Egy "kemadrin" nevű gyógyszert kell naponta adagolni neki, majd elmondom hogyan, különben nem garantálhatjuk a testi épségét. Mozgáskorlátozottsága tekintetében nem tudjuk mi lesz. Megkérem önöket, hogy soha ne hallgassanak másokra, mert ha ezt a gyógyszert elhagyják, nem lesz koordinálva a mozgása. Ugye megértik, hogy ez mennyire fontos? Lehetséges, hogy más orvosok mást fognak javasolni, de kérem, senkire ne hallgassanak! Ki kell lazítani az izmokat… A kicsit agyi károsodás érte, mely felszívódott ugyan, de nem lehet még tudni, mennyiben lesz ép. Máskülönben nagy akaratereje van ennek a kislánynak és egyáltalán nem hisztis alkat. Szeretni való, jó a közelében lenni, hiányolni fogjuk, ha elmegy…
Ekkor a hangokat már nem igen hallottam. A szívem hevesen vert, kihagyott. Úgy éreztem, elájulok. Nem lesz ép a gyermekem? Ó, Istenem, ezt nem bírom ki. Kérlek, akkor inkább én, ne ő! Őt kíméld meg Uram! Hiszen kicsike és ártatlan! – kiáltottam magamban.
Szegény férjemről is kezdett szakadni a víz. Egymást támogatva egy padra roskadtunk.
A gyermekorvosnő elment. Várakoztunk a kicsire. Majd jött a nővér és hozta őt.
Karomba vehettem végre. Néztem és semmit nem láttam, csak az alvó édes kicsi gyermekemet. Épnek látszott, gyönyörű volt. Megöleltem, dajkáltam, megpusziltam. Betettük a mózes-kosárba és siettünk vele haza.
A baba három hetes volt, amikor kijött hozzánk a drága gyermekorvosnő barátnőm, Sia.
Elolvasta az anamnézist és hosszasan felsóhajtott. Majd így szólt:
– Na akkor most nézzük meg azt a babát!
A pólyázóra tettem és ő alaposan megvizsgálta. Ujját mutatta neki és a kicsi követte tekintetével, ami meglepő egy három hetes babánál, pláne azok után!
– Klárikám ne aggódj, nincsen nagy baj! Én nem látom, hogy agyilag károsodott volna! – aztán elgondolkozva, a
következőt ajánlotta – azonnal vidd fel a Szabadság hegyre, adok beutalót. Görcsös az izomzata. Ne félj, segíteni fognak.
Ekkor került K. Máriához. Ő megvizsgálta és így szólt:
– Tudom, hogy amit most mondani fogok, nem lesz könnyű elfogadni. Mi itt tornákkal javítjuk a mozgásukban veszélyeztetett csecsemőket. Nem értünk egyet a gyógyszerezéssel, mert a kemadrin ugyan fellazítja az izmokat és ezáltal a tornáztatás könnyűvé válik a szülők számára, de ez a gyógyszer az agyon keresztül hat. Ezzel szemben, ha csak a tornát választják, akkor semmi károsodás nem éri az idegrendszert, sem az agyát. Ez a nehezebb út, mert naponta ötször kell tornáztatni 20 percen át, de fordítva hat: az izmokon át az agyra. Fájdalmas lesz neki, sírni fog és maguknak is nehéz lesz ez. Én azonban mindenképpen vállalom a kisbaba kezelését, bárhogyan döntenek is.
Dénes előadta, mit mondott nekünk az Anyavédőben a gyermekorvosnő és hozzátette, ő nem képes dönteni. Rám nézett és várt. Homlokát törölte.
Hallgattam egy pillanatig, majd nagy nyugalommal ezt válaszoltam:
– A tornát választom, a gyógyszert szeretném elhagyni. És ezzel a felelősséget is vállalom. A doktornő arca felderült és megköszönte a bizalmat. Majd megmutatta milyen tornákat kell végezni a kicsivel. (folyt.köv!)
