A hívatás kibontakozása 1
Ne higgyük azonban, hogy Isten egyeseket elhalmoz kegyelmekkel, míg másokat kevésbé! A Kegyelem ugyanis „számításba veszi” természetünket. Ha Isten megadja a Hívást, arra nekünk kell válaszolnunk, ellenérzéseink és természetünk megzabolázásával. Ó, mily hatalmas is az ember, hogy eldöntheti: együtt akar-e működni a Végtelen fölségű Istennel vagy sem! Grignon Lajos együtt akart működni, pedig korántsem voltak „sarokba húzódó” szende adottságai, sőt apjának szinte minden nehéz tulajdonságát örökölte. De Lajos lobbanékony indulatait és keményakaratú konokságát a felesleges, vagy bűnre vivő indíttatások visszaszorítására, valamint Isten és a lelkek szolgálatára irányította. Mert bizony apjához hasonlóan ő is heves vérmérsékletű volt, de tőle eltérően már fiatal korában elérte a teljes önuralmat, – mert el akarta érni!
Annyira tisztában volt öröklött adottságaival, hogy naplójában ezt írta: „Ha a drága Szűzanya nem segített volna kicsiny gyermekkorom óta, és ha életemet nem adtam volna teljesen Jézusnak, ha minden testi-lelki erőmmel és indulatommal nem azon lennék, hogy csakis pap és misszionárius legyek, oly nagy bűnöző vált volna belőlem, amilyet még nem látott Franciaország!”
Egyszer, amikor asztalhoz ültek, Lajost apja provokatív kérdésekkel és gunyoros szavakkal illette. Lajos szelíd, nyugodt és készséges magatartása még jobban feldühítette apját. Végül nem maradt más, Lajos nagy önuralommal elnézést kérve felállt az asztaltól és ebéd nélkül távozott a házból. Egy barátjához ment, aki meg akarta kínálni étellel, ő azonban a böjtölést választotta, egyrészt, hogy saját idegzetét lecsillapítsa, másrészt, hogy engesztelést nyújtson Istennek apja igazságtalan dühkitöréséért.
Amikor azonban Isten dicsősége kívánta, Lajos is tudott haragudni. Egyszer apja tekintélyes könyvtárában egy illetlen képeket tartalmazó könyvet talált, bár apja szerint nem volt ebben semmi kivetni való. Ő azonban habozás nélkül darabokra tépte és tűzbe dobta, vállalva ezért apja rázúduló haragját, de ezt is felajánlva engesztelésül.
Nem szabad azonban sötéten látnunk a szülői ház hangulatát ilyen elszigetelt események miatt. Az édesapa ugyanis, nemcsak gyakran tartott felolvasást gyermekeinek a Szentírásból, de soha nem maradt ki a közös imákból sem! Ezt a családi harmóniát tette még teljesebbé az édesanya, aki „mindent átható” gondoskodó szeretetével szinte megédesítette az olykor szűkösebb hétköznapokat is. Később Lajos ezt írta anyjának: „Nagyon sokkal tartozom neked és atyámnak azért, hogy világra hoztatok és megtanítottatok Isten félelmére, és amiért számtalan módon segítettetek engem.”
(folyt. köv.)