Gyermekkor 2
A kis Lajos második volt a születések sorában, de mivel az elsőszülött gyermek öt hónaposan Istenhez költözött, így ő lett a család legidősebb gyermeke. Bár emeletes házuk volt a városka központjában, a települést átszelő Cane* folyócska partján, mégis igen szűkösen éltek, hiszen a családfő ügyvédi jövedelme nem fedezte a 19 fős család megélhetését. Rendszeresen rászorultak a rokonság termény és egyéb támogatására, melyet a nagyobb gyermekek azok földjein való segítésben háláltak meg.
Az édesanya erőnlétét, sőt egészségét is fokozatosan megterhelte a gyakori gyermekáldás és a halmozódó házimunka. A család közhangulatát esetenként beárnyékolta az édesapa gondokkal terhelt, gyakran morózus hangulata. A kis Lajosról feljegyezték, hogy már négyéves korától kezdve oly megható és hízelgő szavakkal tudta vigasztalni édesanyját, hogy szavai – mintha a Szentlélek sugallta volna neki –, felülmúlták természetes ismereteit.
Kicsi korától rendszeresen imádkozta a rózsafüzért – melyet talán már anyja szíve alatt megtanult –, mégis, a szülei iránti mély aggodalomból gyakran szomorkodott. Mivel a család nem tudta fenntartani a nagy házat, ezért 1675-ben a La Bacheliere közelében lévő tanyájukra költöztek. (Kép: A kis Grignon a Bacheliere-i templom üvegablakán.) Mivel a szülői házban továbbra is rokonok laktak, így a kis Lajosnak évekkel később is volt alkalma unokatestvéreivel játszani vadregényes kertjükben. Ha el kellett bújnia, legszívesebben a kertvégi palánk kerítésnél húzódott meg, mely közvetlenül a folyópart szélén düledezett. Innen nézte a közelükbe eső zömök kőhidat, melynek boltívei „m”-et (máriabetűt) formáltak. Talán, már ekkor körvonalazódtak lelkiségének gondolatelemei: „Mária a biztos út Jézushoz”, mivel az erősebb árvizek olykor elsodorták a távolabbi fahidakat, melyek uszadékai az egyetlen járható kőhidacska pillérei közt akadtak el. Ez mind azt mutatta számára, hogy „Márián kívül más út is vezethet ugyan Isten felé, de az kevésbé biztos!”
(folyt. köv.)
Lábjegyzet: * A folyó mai neve Meu.