A végima után síromra
Állítsatok kis keresztfát,
S emlékül sírom kövére
Csak ezt írjátok: «Hitt s most lát!»
(Sírfelirat, L. Veuillot 1815-1885)
(A képen Tóth Tihamér)
I. A kérdés fontossága
A következőkben sorra vizsgáljuk azokat az érveket, amiket az örök élet valósága mellett az emberi észből és az isteni kinyilatkoztatásból meríthetünk. Mielőtt azonban ezt tennők, néhány bevezető gondolatban magának a kérdésnek fontosságát szeretném megvilágítani utóvégre, ha egy témáról kimerítően akarok beszélni, meg kell vizsgálni, vajon valóban olyan sorsdöntően fontos tárgyról van-e szó, hogy érdemes annak ennyi időt szentelni.
Ha végigtekintünk az emberi szellem történetén, azt látjuk, hogy ősidők óta küzd két világnézet egymással s két nagy táborra osztja az embereket.
a) A két tábor hívei sohasem egyezhetnek meg. Az egyik tábor jelszava: élni, élvezni, minél többet szórakozni, hisz oly rövid az élet és utána nincs semmi! – A másiké pedig: «Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja?» (Mt 16,26). Világos, hogy akárhova állasz, döntő lesz egész életedre. Mert, ha nincs másvilág és nincs örök élet, akkor ostobaság lenne magamtól e földön bármit is megtagadni. Ha nincs másvilág, akkor hajrá: féktelenül ki kell élvezni ezt az arasznyi földi életet. Nagyon találón beszélt Szent Pál: «Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden embernél». (1Kor 15,19) Viszont, ha mégis van másvilág és van örök élet, akkor meg mindent meg kell tennem, hogy eljussak az örök életre éspedig a boldog örök életre!
b) Igaza van Pascalnak, a nagy gondolkodónak: «A lélek halhatatlansága oly fontos, minket annyira mélyen érintő dolog, hogy mindenféle érdeklődésünket el kellene veszítenünk, ha közömbösek akarnánk maradni, hogy hogyan áll ez a kérdés. Egész cselekvésünk és gondolkodásunk annyira teljesen eltérő irányba terelődik aszerint, amint vannak vagy nincsenek remélhető örök javak, hogy az ember nem járhatja józan ésszel az útjait anélkül, hogy azok irányát e legfőbb szempontokból ne állapítsa meg».
Valóban: minden emberi életnek ez az egyetlen döntő kérdése: van-e másvilág vagy nincs? Döntő kérdés, mely elől ki nem térhetünk. Tehetek úgy, mint az egyszeri katona, aki – szegény – odahaza elfelejtett imádkozni, de a csatában a csapkodó golyózáporban kezdett el imádkozni ilyenformán:
«Istenem (ha van Isten), mentsd meg lelkemet (ha van lélek), hogy ne jussak a pokolba (ha van pokol), hanem a mennyországba (ha van mennyország)». Nem, Testvéreim, ezt mi nem tehetjük meg. Nekünk mindnyájunknak (határozottan) választanunk kell: hiszünk-e az örök életben vagy sem!
TÓTH TIHAMÉR: HISZEM AZ ÖRÖK ÉLETET könyve nyomán. forrás:
