»1962. április 13-án fájdalmas péntek volt. A Szent Szűz első közlése!
Ezen a napon az Úr Jézus óhaja szerint tizenkét órától három óráig imádtam és engeszteltem Őt. És Benne elmerülve kértem a Szent Szüzet, vésse szívembe Szent Fiának Sebeit, és indítsa mind nagyobb könyörületre Szent Fiának irgalmát. Könnyeim sűrűn hullani kezdtek. Sűrű könnyhullatásom közepette a fájdalmas Szűz kimondhatatlan bánatát és szomorú zokogását éreztem lelkem mélyén. Az Ő zokogása áramlott át az én lelkembe is, majd zokogó hangján így szólt hozzám:
„Kármelita kislányom! Oly sok bűn van az országban. Segíts Nekem, mentsük meg. Én fénycsóvát adok a kezedbe. Ez Szívem Szeretetlángja lesz. Az Én Szívem Szeretetlángjához add a te szeretetedet is, és add tovább, kislányom!” „Édesanyám, miért nem teszel nagy csodákat, hogy higgyenek Neked úgy, mint Fatimában?” „Leánykám, minél nagyobb csodákat tennék, annál inkább nem hinnének Nekem. Kis kármelitám, az első szombatot is azért kértem, és mégsem veszik figyelembe. Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a magyar szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra. (I/36-37)«