Az életszentség titka
Egy szerzetes, jóllehet külsőleg semmiben sem különbözött a többiektől, mégis a szentségnek oly fokára jutott, hogy csupán ruhájának érintésével meggyógyította a betegeket. Elöljárója ezen csodálkozva, egy napon megkérdezte tőle, hogyan művel ily csodákat, noha életmódja nem tökéletesebb a többiekénél. A szerzetes azt válaszolta, hogy ő maga is csodálkozik rajta és nem tudja az okát.
– De hát micsoda áhítatgyakorlatot végzel? – kérdezte az apát.
A jó szerzetes erre azt felelte, hogy semmit vagy nagyon keveset tett, csupán arra volt mindig nagy gondja, hogy csak azt akarja, amit Isten akar; s az Úr megadta neki azt a kegyelmet, hogy akaratát mindig teljesen ráhagyja Isten akaratára.
– A szerencse, nem emel föl s a szerencsétlenség nem ver le, – mondotta – mert mindent Isten kezéből fogadok s arra a célra irányul minden imádságom, hogy az ő akarata tökéletesen teljesüljön bennem.
– És az a kár se bántott – kérdezte az elöljáró –, melyet a minap okozott az a bizonyos ellenségünk, aki fölgyújtatta birtokunkat, ahol gabonánk és állataink pusztultak s ezáltal kenyerünktől fosztott meg bennünket?
– Nem, atyám! – felelte –, hanem ellenkezőleg, hálát adtam Istennek, amint hasonló esetekben tenni szoktam, tudván, hogy Isten mindent az ő dicsőségére és a mi nagyobb javunkra tesz vagy enged meg, s épp ezért mindig meg vagyok elégedve mindennel, ami történik.
Midőn az apát ezt hallotta és látta abban a lélekben a tökéletes megegyezést Isten akaratával, többé nem csodálkozott rajta, hogy oly nagy csodákat tesz.
Aki így cselekszik, az nemcsak szentté lesz, hanem már a földön szakadatlan békét élvez. "Az Istent szeretőknek minden javukra szolgál." (Róm 8,28) Forrás