Erzsébet asszony élete és halála 3
Koporsós temetése 1985 április 16-án volt, kérésének megfelelően az Érd-Ófalui temetőben. 5-6 pap volt jelen. A búcsúbeszédet Böcskei József Bertold OCD mondta, mintegy képviselve a kármelitákat, akikre a Szent Szűz ügybeni reményét helyezte. (lásd I/40). Folytatva Ángyi néni visszaemlékezéseivel:
– Erzsébetünk távozásával nemcsak valami 'céltalanság érzet' szakadt ránk, hanem a ház eladásának újra előtérbe került gondja is! A félelmünk az volt, hogy egy esetleges vevő, mire fogja hasznosítani? Talán kocsma vagy diszkó lesz a megszentelt helyen? Buzgón fordultunk segítségért a drága Szűzanyához, hogy tegyen csodát, hiszen megígérte, hogy a házunkat „lefoglalja magának”! Az eladást évekig halogattuk, amíg tehettük, ám 1994-re kifogytunk az „érvekből”. Végtére is, gyermekeinknek teljesen igaza volt. Az ügy azonban ekkor, hirtelen megoldásnak indult, mégpedig a legideálisabb módon! 1994 nyarán hazatelepült Németországból Gábor nevű unokánk. Cukrász és pék szakmája lévén, pékséget és üzletet kívánt nyitni. Házunk, a mögöttes gazdasági épületeivel és a nagy udvarral különösen alkalmas terepet kínált a vállalkozásra. Unokám alaposan felmérte az adottságokat és belátta, ha kifizeti az örökösöket, nekünk meghagyja az öreg ház utcafronti részének nagyját, és mellé épít egy az üzlethelységet - megvalósulnak álmai. A lebontott gazdasági épületek helyén, tehát felépítette a péküzemet, ám csodamód Erzsébet volt szobája (a pékség és a régi ház között) bár lebontásra került, de mintegy égi irányításra szabadon maradt. (Ide épült fel 1997 tavaszára a Szeretetláng kápolna.)
1995. március 25-én, Erzsébet asszony hozzánk érkezésének tizedik évfordulóján, ünnepség keretében lett beszentelve a Keszthelyiné Betti szobrászművész adománya, a Szeretetláng szobor, mely a Szent Szüzet és Erzsébetet ábrázolja. Ekkor vettük tervbe, hogy Erzsébet szobájának helyén egy kis kápolnát építünk, melyhez megpróbáljuk Takács Nándor megyéspüspök engedélyét is megszerezni. Ezzel kapcsolatban, szívünkben kissé szorongtunk. Ám a Gondviselés úgy intézte, hogy 1995 Pünkösdjén Törökbálinton járt a püspökatya és a vártnál kedvezőbb volt a hozzáállása. Nemcsak szóbeli beleegyezését adta, hogy Szeretetláng-kápolnának nevezzük, de megadta a misézési engedélyt is, a helyi plébánosra bízva a majdani kápolna felügyeletét. 1997 tavaszára elkészült a Szeretetláng kápolna. A bejárattal szembeni fal mélyedésében van a terrakotta Szeretetláng szobor. Az oltárba Szent Fausztina csontereklyéje lett elhelyezve, feszületnek a Végső Idők Keresztjének másolata, dekorációnak pedig nemzeti zászlónk a Két Szív hímzésével és a Dél-Koreai valamint a Tajvani szeretetláng közösségek egy-egy zászlaja került. Mindezek adományként! A tabernákulum fából készült, az Alfa és Omega jelével. Folyamatos a szentségi jelenlét. Az oltárszekrény fölött az Irgalmas Jézus képe tekint a betérőkre. Így került tehát együvé mind, ami egybe való!
Minden kedden 17-19-ig imádságos engesztelés van a Szeretetláng jegyében. Csütörtökönként egész napos szentségimádás, a hónap utolsó szombatján déli 12-kor szentmisében egyesítjük szívünket Jézuséval. Így teljesült tehát a Szűzanya azon kívánsága, hogy „lefoglalom magamnak ezt a házat”! – fejezte be elbeszélését Ángyi néni, aki 2011 októberében követte Erzsébet asszonyt, az Örök Hazába.
Folytatva a Szeretetláng kiválasztottjának történetével, talán a lelkivezetője iránti hála késztette Erzsébetet, hogy Ófaluba kérje temettetését, és a hitvesi szeretet földöntúli tanúsága volt, hogy 2000. június 22-i exumálásával megtérjen férje Károly bácsi mellé a Remete-Kertvárosi Szentlélek Plébánia altemplomába. Ez volt az a templom, ahol Erzsébet asszony éjszakába menően oly sokat adorált, és ez volt az a hely ahol csendes magányában, maga Jézus szólaltatta meg az orgonát a „Templom csendes mélyén” gyönyörű dallamával. (ld I/75)
A Szeretetláng kiválasztottjának érdi kihantolásánál, hárman voltak jelen: Cecília nevű leánya a férjével és e sorok írója, mint a „Szűzanya titkára”, aki az exumálást videóra vette. A korhadt és nedves fadarabok után a maradványokat – melyek mennyiségben igen kevésnek tűntek –, a koporsó-belső eredeti, feltűnően fehér műszálas lepedőjével együtt, két végénél összefogva emelték ki. (Azt beszélték, hogy az a domboldali temetőrész „vízmosásos”!) Erzsébet földi maradványait egy kicsiny „osszárium” koporsóba helyezték, melyre rá lett szögezve egy alumínium táblácska. A Szentlélek templom előtt várta Erzsébetet Dr. Antalóczi Lajos pápai prelátus, aki akkor már nagyon beteg volt – és mint tudjuk – még azév december 16-án követte Erzsébetet, „lelki anyját”.
A bensőséges beszentelés szertartása után, amint a négyfős társaság feljött a júniusi verőfényre, valamennyiük szeme mögött valami kis szúró fájdalom sajgott. A búcsúzás fájdalmáé; búcsú Erzsébettől, búcsú a tavasztól, az évezredtől, egymástól... Mindenki szótlan volt és a kínos csendet Antalóczi atya törte meg: Egy nagy szentet temettünk! - mondta, és mint aki meghökkent saját kijelentésén, még hozzáfűzte: de ezt már csak a megújult világban fogják felismerni!
– Talán meg se éljük! – fordultunk szinte egyszerre, Lajos atya felé.
– Én a legkevésbé! – vágta rá az atya, miközben az autója felé vette az útját.
Mi, akik hirtelen magunkra maradtunk, csak tébláboltunk, mint akik a helyüket nem lelik. Lassan mi is elindultunk a magunk útján, remélve, hogy egyszer majd útjaink újra összefutnak így együtt és Erzsébettel, a boldog viszontlátás önfeledt örömében... – Begyik Tibor – (Minden idézet vagy közlés, csak a szerkesztő és a forrás megemlítésével!)