Mindenki számára egyenlő-e a mennyország boldogsága?
Hogy a mennyei boldogságban nem mindenki egyenlő mértékben, hanem érdemeitől függően részesül, a firenzei zsinat óta hittételnek számít (DS 1305). Jézus ezt kifejezetten tanította: "Az Emberfia ... megfizet mindenkinek a tettei szerint" (Mt 16,27).
Ugyanezt hirdetik egyes példabeszédei (Lk 19,16-19; Mt 25,14-30). Szent Pál a nap, a hold és a különféle csillagok egymástól eltérő fényerejére hivatkozik (1Kor 15,41), és a túlvilági dicsőség egyenlőtlenségét az érdemek különbözőségének tulajdonítja (1Kor 3,8; 2Kor 9,6). A szenthagyomány és annak nyomán a hittudomány azt is kiemeli, hogy a különbözőség nem fog kiváltani sem irigységet, sem büszkélkedést, hiszen ez ellenkezne a mennyország lakóinak tökéletességével és maradéktalan boldogságával. Arra is gondolhatunk, hogy mivel mindenki egyéni kegyelmei és érdemei árán jutott oda, mindenki tud olyan valamit adni a közösségnek, ami csak az övé, a nagyobb dicsőséghez tehát az is hozzátartozik, hogy több szeretetet nyújthat az illető a többieknek.
Azonban mégis óriási különbséget találunk az üdvözültek között: amiként más a Nap és a Hold ragyogása, és más a csillagoké, úgy fog különbözni az üdvözültek ragyogása, dicsősége és boldogsága.
A mennyország öröme lényegét tekintve mindenki számára egyforma. Mindazonáltal különböző fokok azért mégis vannak, annak a szeretetnek mértéke szerint, melyet a földön valaki elért. A megelégedettség és a tökéletes boldogság mindenkinek megvan. Példa erre a félliteres és a féldecis pohár telítettsége: mindegyik tökéletesen telve van és többet nem képesek befogadni, ebből fakadóan, irigység sem létezik az üdvözültek között.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.