HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

15. ADVENT HARMADIK VASÁRNAPJA        Iz 35,1-6a.10; Zs 145; Jak 5,7-10; Mt 11,2-11Maga az Isten jön, és megszabadít minket Vidám együttlét, közös családi társasjátékozás. „ A keresztény az öröm embere!”  

Szólj hozzá!

Chad Torgerson meséli élettörténetét:     Chicagóban nőttem fel, evangélikus családban. Szüleim nem voltak igazán lelki beállítottságúak, de fontosnak tartották, hogy megismerjem a kereszténységet – hogy azután magam döntsek a hit kérdésében.…

Szólj hozzá!

     A Szűzanya biztató szavai a Szeretetláng Lelki Naplóban: „Kedves gyermekeim! Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábaitok alól a remény talaját. Tudja ő nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek. A reményét vesztett lelkeknél…

Szólj hozzá!

14. szombat: KERESZTES SZENT JÁNOS(Szent Venantius Fortunatus)        Sir 48,1-4.9-11; Zs 79; Mt 17,10-13Illés ismét eljön. Közös családi „zarándoklat” a kútvölgyi engesztelő  Mária-kápolnába vagy Makkosmáriára vagy Máriaremetére. "Az…

Szólj hozzá!

Nem lehet többé betlehemet állítani az amerikai Santa Monica városban a helyi önkormányzat döntésének értelmében. (Tavalyi hír!)      Betiltották a betlehemet Santa Monica városában – írja a New York Times. A kaliforniai város vezetősége egy ateista csoport…

Szólj hozzá!

Mi jöhet még? Betiltják a karácsonyt is?      Hogy az idei karácsony elmarad-e Brüsszelben azt még nem tudni, de hogy tavaly a köztéri karácsonyfa-állítást betiltották a város vezetői, az tény. Így aztán hosszú évszázadok után 2012-ben a város főterén a…

Szólj hozzá!

Az ateista kutató akit megtérítettek a saját kutatásai     2004 decemberében Antony Flew professzor, a világateizmus szellemi vezetője, ötven év tudományos munka után megvallotta, hogy hisz Isten létezésében. Hangsúlyozta, hogy istenhite sokéves keresés…

Szólj hozzá!

       Az Istenre figyelő ember számára nem lehet kétséges, hogy korunk – emberiség nagyságrendű tétje –, az üdvösség vagy a tömeges kárhozat lehetősége! Népek és egyének vannak kitéve a veszélynek, ennek ellenére sokak észre sem veszik,…

Szólj hozzá!

3. péntek: SZENT LÚCIA        Iz 48,17-19; Zs 1; Mt 11,16-19 Bárcsak figyeltél volna parancsaimra. Bűnbánat.Hibáink jóvátétele. ,,Ne féljünk megbocsátást kérni Istentől. Ő sosem fárad bele a megbocsátásba. Isten tiszta irgalom."

Szólj hozzá!

Hallgassatok végre rám! Én Anyátok vagyok, tudok és akarok segíteni rajtatok! Tartsatok bűnbánatot és éljetek bensőséges lelki életet! Legyetek hűek Szent Fiamhoz, hűek az Egyházhoz és hűek a Pápához, mert csak így maradhattok meg állhatatosan mindabban, aminek történnie…

Szólj hozzá!

     Isten azonban sohasem hagyott el; különös utakon közeledett felém. Sok horrort olvastam és néztem, és feltűnt, hogy ezekben a könyvekben és filmekben, ha nagy baj van, nem a protestáns lelkészhez vagy a pogány papnőhöz fordulnak, hanem a Katolikus…

Szólj hozzá!

12. csütörtök(Guadalupei Szűz Mária)        Iz 41,13-20; Zs 144,1-13; Mt 11,11-15Én megsegítelek – így szól az Úr, a te megváltód. Meghallgatni egy szép jótékonysági hangversenyt, orgonazenét.Közben átgondolni mit jelent számunkra a hit!…

Szólj hozzá!

Ördögi tervek            Lengyelországban általános felháborodást keltett Herczog Mária magyar szociológus, az ENSZ mellett működő Gyermekjogi Bizottság tagjának kijelentése, miszerint „az élet ablakai nem a legjobban szolgálják a gyermek vagy az…

Szólj hozzá!

     Libby Edwards így beszél erről:     Névleg protestáns családban születtem, de kamaszkoromban már messze elkerültem mindenféle templomot. Nem szerettem vasárnap korán kelni, és az istenkapcsolatnál sokkal fontosabbnak tűnt, hogy mindenkinél…

Szólj hozzá!

11. szerda(Szent I.Damazusz pápa)        Iz 40,25-31; Zs 102; Mt 11,28-30Akik az Úrban bíznak, erejük megújul. Teréz anya nővéreihez ellátogatni a Tömő utcába, vinni valami alapanyagot, amiből ők ebédet tudnak főzni. "A nagylelkű ember mindig…

Szólj hozzá!

Renée Lin, egykori protestáns vall megtéréséről 2     Rövidesen kezembe akadt egy katolikus könyv a Jehova tanúiról. A szerző rámutatott: „A Biblia sokszor nehezen érthető mondatait könnyű szövegkörnyezetükből kiragadva félreértelmezni és valamely…

Szólj hozzá!

Anglia: nem kötelezhetők munkára a keresztények vasárnap 2013. 12. 08. A londoni fellebbviteli bíróság elismerte a keresztények jogát arra, hogy vasárnap pihenőnapot tartsanak – írta a Christian Today brit keresztény hírportál.      Londonban,…

Szólj hozzá!

10. kedd        Iz 40,1-11; Zs 95; Mt 18,12-14Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok segítségül, amíg közel van Egy nem kedvelt osztálytárssal, munkatárssal valami jót cselekedni, apró meglepetést a táskájába csúsztatni. "Szentek…

Szólj hozzá!

Renée Lin, egykori protestáns vall megtéréséről 1     Metodista vallásban nevelkedtem, később pünkösdi, szabadkeresztény, evangélikus, presbiteriánus és baptista gyülekezetekbe jártam. Úgy gondoltam, a kereszténység drágakő, és a protestáns egyházak e…

Szólj hozzá!

441. Vallás nélkül, nehezebb lesz válás nélkül!442. Hitünk, hogy Jézus Krisztus aki az Atya jobbján ül, eljön ítélni eleveneket és holtakat. Az Úr nem azért jött a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön Általa a világ (Jn 3,17). Tulajdon tetteink fognak…

Szólj hozzá!

9. hétfő: SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSA (főünnep)(Szent Cuauhtlatoatzin Didák)        Ter 3,9-15.20; Zs 97; Ef 1,3-6.11-12; Lk 1,26-38Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt. A család közösen imádkozza el a rózsafüzért!…

Szólj hozzá!

Jennifer Fulwiler, az egykori ateista így vall megtéréséről 3     Két héttel később mélyvénás trombózist kaptam. Hosszú időre kórházba kerültem. Az orvos azt mondta, a hajlam örökletes és életveszélyessé teszi az esetleges további terhességeket. Amikor…

Szólj hozzá!

436. A pornográfia kivonja a szexuális aktust a partnerek bizalmas szférájából, hogy azt harmadik személy(ek)nek bemutassa. Sérti a tisztaságot és súlyosan károsítja mindazok méltóságát akik közreműködnek vagy nézik. A pornográfia mindnyájukat egy nem létező világ (hamis)…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása