HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

MHO/alfahír.hu - 2013. április 23., kedd Magyarország oldalára kell állni a szorítóban címmel a skót lap vasárnapi kiadásában (Scotland On Sunday) Gerald Warner, ismert skót publicista állt ki Magyarország mellett.       Az írásban ez is olvasható: „Az EU…

Szólj hozzá!

A Remény Csillaga       Abban a rémisztő sötétben, ami körülvette, nagyon vágyott egy őt feltétel nélkül szerető személy jelenlétére. A "Jézus szeret engem" dalocska, most az imájává, egész lényének legnagyobb óhajává vált. Mélyen legbelül érezte, hogy ebben a…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 6 Az Irgalmasság üzenete Szent Fausztina Kowalska nővér által 3       Fausztina nővér Isten legfőbb tulajdonságának az irgalmasságot tartja (N 301). Az irgalmasságot pedig a szeretet virágának (N 651) nevezi. Számára minden Isten irgalmáról…

Szólj hozzá!

Az első jelenés      Katalin nővért őrangyala a szentélyig vezette. Oldalt, a másnapi nagymiséhez oda volt készítve a három szék a főpap és segédlete részére. Katalin a kórus felől egyszerre csak selyemruha suhogást hall. A következő pillanatban maga előtt…

Szólj hozzá!

2/2 Az imaélet      Üdvös az engesztelő léleknek, hogy gyakran végezzen szentgyónást, s ha megteheti, naponta áldozzon.Aki komoly életfelajánlást, magánfogadalmat tett, annak kötelező érvényű a reggeli felajánlás, a déli Úrangyala, a rózsafüzér, szentmise,…

Szólj hozzá!

Felismerés       Storm az imádság ismételgetése közben meglátta a valódi önmagát és látta életének jó és rossz vonatkozásait. Rájött, hogy egész földi élete során a saját istenét, vagyis az önzőség oltárát építette. Mindenáron híres akart lenni és arra…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 5 Az Irgalmasság üzenete Szent Fausztina Kowalska nővér által 2      Fausztina nővér, Isten Irgalmasságának ma már világszerte ismert apostola, a teológusok véleménye szerint az Egyház legjelentősebb misztikusai közé számít. Ez a küldetés…

Szólj hozzá!

Labouré Szent Katalin meghívása      1830. július 18-ról 19-re virradó éjszaka, mindössze nyolc nappal a "júliusi monarchiának" nevezett újabb véres forradalom kitörése előtt Párizsban csodálatos esemény történt. Labouré Katalin, a Rue du Bac 140. szám alatt…

Szólj hozzá!

2/1 Az imaélet      A keresztény ember számára, az imádságnak olyannak kell lennie, mint a friss levegőnek mindenki számára.Jézus azt mondja tanítványainak a Getszemáné kertben, hogy: "szüntelenül imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek." Mit jelent ez nekünk?…

Szólj hozzá!

Ízelítő a halálból       Howard Storm professzor szemeit ólomsúlyként zárta le valami. A fájdalomtól összetörten egyszerre csak ijesztő sötétség vette körül és úgy érezte, hogy a nemlét szakadékába zuhant. Bár a földi érzékelés…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 4 Az Irgalmasság üzenete Szent Faustyna Kowalska nővér által 1      Megjegyzés: Fausztina nővér teljes lengyel neve: Maria Faustyna Helena Kowalska. Fausztina nővér (Helena Kowalska) 1905. augusztus 25-én született a lengyelországi Glogowiec…

Szólj hozzá!

Bevezető Poszt sorozatom összeállításához, az alábbi forrásokat használtam fel: 1) Dr ANTALÓCI Lajos: Jelenések, üzenete és a jövő (Kisboldogasszony Plébánia EGER 200) 2) LAURENTIN /René/ : Labouré Katalin élete (Ecclesia Budapest 1991) 3) Rendi kiadás: A Csodásérem…

Szólj hozzá!

Kétféle felajánlott élet lehetséges: a./ részlegesb./ teljes      Az első, a részleges azt jelenti, hogy a lélek csak bizonyos részeket, időszakokat ajánl fel, nem a teljes életét adja engesztelésül.Pl.: átadja az egész évét, vagy kettőt, vagy hármat, de lehet,…

Szólj hozzá!

A hitetlen ember épp úgy szenved, csak nincs semmi értelme              Howard Storm 1946-ban született Massachusetts államban (USA). Művészeti előadó a Northern University Kentucky professzoraként. Saját bevallása szerint kétszeresen is ateista…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 3 Az irgalmasság a Szentírásban      A mindennapi felfogás a részvéttel, a segítőkészséggel, a megbocsátással azonosítja az irgalmat. A Magyar Értelmező Szótár szerint az irgalom: segítő könyörület, szánalom, megbocsátás; az…

Szólj hozzá!

AZ ENGESZTELŐ ÉLETMÓD SARKALATOS PONTJAI 1./ Felajánlott élet      A meghívást követően az engesztelő lélek egyre nagyobb késztetést érez az Istennek való teljes odaadásra. Ekkor megteszi életfelajánlását. (Ajánlott imádságot lásd e fejezet végén!)Ha ez…

Szólj hozzá!

A határokat csak a földön módosították, az égben NEM!

2 komment

     A Szentatya katekézisét június 5-én az ENSZ által indítványozott környezet világnapja témának szentelte, és felhívta a figyelmet a korunkat jellemző fogyasztói szemlélet veszélyeire.Utalt a Biblia kezdetén tett isteni rendelésre: „Műveljétek és…

Szólj hozzá!

Az ima ereje Dr. Chauncey W. Crandall szívorvos, 2007-ben történt csodálatos esete a Palm Beach Gardens klinikán.      Egy 53 éves férfi érkezett a sürgősségire súlyos szívinfarktussal, és a szíve megállt. Az ügyeletes személyzet 40 percig próbálta…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 2 Az Atya és tékozló fia      Ki az Isten? A titkokat fürkésző ember történetének hajnalától kezdődően próbálja megválaszolni ezt a kérdést. Nos arra a kérdésre, hogy ki az Isten és mi a szándéka, egyedül az Isten adhat végleges és…

Szólj hozzá!

Irgalmasság 2. Jézus a kereszten így szólt:"Szomjazom!"     Vajon csak vizet szeretett volna inni? Azt is! Ő SZERETETRE szomjazott és abból merítve várta volna a vizet is. Ha akkor valaki a szívéből adott volna Neki egy pohár vizet, Jézus soha nem feledkezett volna…

Szólj hozzá!

A 9 részből álló poszt, AMORJÓZSI internetes PPS-e felhasználásával!

Szólj hozzá!

III. FEJEZET Szűz Mária viszonzó ajándéka 1. Szűz Mária önmagát adja szerető rabszolgájának 144. Harmadik indítóok. A legszentebb Szűz a kegyesség és irgalom Anyja sohasem engedi, hogy szeretetben és bőkezűségben túltegyünk rajta. Ha látja, hogy valaki egészen és…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 1 Új fény az egyház egén      A jelek szerint az Isteni Irgalmasság üzenete mintegy teljessé teszi (talán le is zárja) a Mária-korszakot, tartalmilag pedig összefügg velük. A Napló által olyan ajándékot kaptunk személyesen Jézustól, amely…

Szólj hozzá!

8./ Irgalmasság 1. Elérkeztünk az utolsó jellemző ponthoz, mely valójában minden szempontot magába foglal.      Az utolsó ítélet példabeszédében Jézus világosan megmutatja, hogyan kell élnünk ahhoz, hogy a Mennybe kerüljünk: "Éheztem ugyanis és ennem…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

141. Íme néhány idézet a szentatyáktól, melyeket az imént mondottak bizonyítására választottam ki: Szűz Máriának két fia van: egyik az Istenember, a másik csupán ember. Az egyiknek anyja test szerint, a másiknak a lélek szerint. (Szent Bonaventura és Origenes) Isten akarata az,…

Szólj hozzá!

A Két Szív együtt munkálkodása az Isteni Irgalmasság művében 2 Bevezető 2     Figyelemreméltó, hogy a 20. század nagy hatású jelenéseiben drámai jelentőséget kap a pokol víziója. A fatimai gyermekek 1917. július 13-i látomása a kárhozatról az első fatimai…

Szólj hozzá!

7./ A hála      Jézus meggyógyítja a tíz leprást. Az egyik tér csak vissza Hozzá hálát adni a gyógyulásáért:"Nem tízen tisztultak meg? Hol a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?" /Lk 17, 17-18/ …

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása