HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

II. FEJEZET Jézus Krisztus példája 139. Második indítóok, hogy önmagában véve helyes és méltányos, a keresztény hívőre nézve pedig előnyös, ha ennek az ájtatosságnak útmutatása szerint teljesen felajánlja magát a Boldogságos Szűznek, hogy annál tökéletesebben Jézus…

Szólj hozzá!

A Két Szív együtt munkálkodása az Isteni Irgalmasság művében 1 Bevezető 1      Ne csodálkozzon a kedves Olvasó, hogy az Isteni Irgalmasság üzenetét a Mária-korszak, korszakos eseményei közé sorolom! Magamnak is be kellett látnom, hogy e tárgyalt 180 év…

Szólj hozzá!

6./ A hűség      A lélek szép jellemzője a hűség, fontos, alapvető feltétel az Evangélium útján.Hűségesnek kell lennünk Istenhez, Jézushoz és az Égi Anyukához.A földi kapcsolatoknál házastársunkhoz, családhoz, testvérekhez, barátokhoz, közösséghez és a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

ÖTÖDIK KÖNYV A TÖKÉLETES MÁRIA-TISZTELET INDITÓOKAI I. FEJEZET Isten szolgálata 135. Első indítóok, mely megmutatja nekünk, milyen kiváló dolog magunkat Szűz Mária keze által Jézus Krisztusnak felajánlani. A földön nem képzelhetünk el fenségesebb tisztséget Isten…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete és az Isteni Irgalmasság      Az előbbi posztokban való ismertetés alapján, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogyha a Szeretetláng ilyen üdvtörténeti nagyságrendet sejtet, akkor mennyiben hasonlítható össze az Isteni Irgalmasság hasonló…

Szólj hozzá!

5./ Egyszerűség      Ez a vonás nem csupán külsőnkre vonatkozik. Egész bensőnket át kell hassa. Összefügg a lélekben szegények boldogságával.Egyszerűvé válni egyben jelenit, hogy gyermeki módon adjuk át magunkat Istennek.Edith Stein egyszerűvé vált…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

3. Felelet néhány ellenvetésre 131. Első ellenvetés, miszerint ez az áhítat új vagy közömbös lenne. Mert nem új, hiszen a zsinatok, az egyházatyák és más írók a régebbi és újabb korból beszélnek erről a felajánlásról, pontosabban a keresztségi fogadalom…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 10 A Szeretetláng Lelki Mozgalom      A világ minden emberéért imádkozó Lelkiség, amely az Evangéliumon, az Egyház tanításán és Erzsébet asszony Lelki Naplója alapján áll, mindenkor szem előtt tartva az egyházi hierarchia útmutatását…

Szólj hozzá!

Miért bízom a holnapban? Böjte Csaba atya gondolatai       Miért vagyok optimista? Miért bízom a holnapban, a világ jövőjében, az emberiség békés célba érésében, Isten országának az eljövetelében? Mert jó jónak lenni, mert jó jót tenni, szeretettel…

Szólj hozzá!

4./ Tisztaság      Az emberek ilyenkor mindig csak a testi tisztaságra gondolnak.     Természetesen egy keresztény ember életmódjához hozzá tartozik a tiszta életmód a házasság előtt, és a házasságban megélt állapotbeli tisztaság, a házastársi…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

2. A keresztségi fogadalom megújításának fontossága 127. A keresztségben – mondja Szent Tamás –, megfogadják az emberek, hogy az ördögnek és pompájának ellentmondanak, és ez a fogadalom Szent Ágoston szerint is, a legnagyobb és a legkevésbé felbontható. Ugyanezt…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 9 Mi a Szeretetláng: a világosság fegyverzete?      A Szűzanya: 'Nem csak az anyaszentegyházban élőkre, hanem mindazokra a lelkekre is, kik Szent Fiam áldott keresztjének jelével megjelöltettek' (II/120) Mondom neked, leánykám, ilyen hatalmas…

Szólj hozzá!

3./ Engedelmesség.      A Boldogságos Szűz Mária engedelmessége határtalan volt. Nem érdekelte mi fog történni vele, azt tette, amit Isten kért tőle. Engedelmeskedett, mert alázatos volt. Engedelmeskedett, mert szerette Istent.József, amikor megjelent neki is az Angyal,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 8 Mi a Szeretetláng: a sátán elleni hatékony eszköz?      „A Szeretetláng kegyelmi adomány. Mégpedig erő, amely átjárja a szívet és az akaratot. (...) A Szeretetláng az a kegyelmi adomány (eszköz), mely erőt ad a Boldogasszony…

Szólj hozzá!

Kérem kedves Olvasóimat, hogy imádkozzák és terjesszék ezt a Felvidékről indult ima-kezdeményezést, hogy hálóként borítsa be az egész Kárpát-medencét!        Mennyei Atyánk, mindenható Istenünk, színed elé járulunk, Benned bízva és Hozzád könyörögve…

Szólj hozzá!

2./ Kiengesztelődés      Az engesztelő lélekre jellemző a békére törekvés mindenkivel. Ha megbánt valakit, örömmel kér bocsánatot, nem szégyelli. A Szűzanya szívébe oltja a kicsinység vágyát, ezért minden büszkeségtől, hiúságtól meg akar szabadulni. …

Szólj hozzá!

A döntnök nemzetgyilkosok és a mészárszék  

Szólj hozzá!

Trianont Felajánló Ima:                         Drága Mennyei Atyánk felajánljuk Neked és zsámolyod elé helyezzük Magyar Nemzetünk Trianon okozta minden szenvedését és megpróbáltatását. Boldogságos Szűz…

Szólj hozzá!

IUSTITIA ENIM HUNGARIA Ellopott földeken,rablott kincsek feletta bitorlóknak sohanyugalma nem lehet. A keselyűk vijjognak,a hiénák félnek,ha egy székely zászlófeszül neki a szélnek. Ha Mátyás szobra alattmagyarul beszélnek,ha Szilágycsehibenzeng a magyar ének. Emlékeznek-e…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 7 Mi a Szeretetláng: az Úr második eljövetele?      Furcsán hangzik, de a Szűzanya Szíve Szeretetlángja, nem csupán egy lelkiség – jóllehet az előzőkben –, mint Mozgalmat mutattam be, természetesen, mint „szerveződés”…

Szólj hozzá!

A világ legigazságtalanabb "békéje"   1920. június 4-én 16 óra 30-kor kérlelhetetlen tollvonással elszakították tőlünk a ragyogó magyar történelmi, a Magyar Szentek vérével megszentelt tájakat. Hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert. A…

Szólj hozzá! · 1 trackback

Az engesztelő életmód jellemzői A most következő sorok tartalma átfogó értelemben nemcsak az engesztelésre kész lelkületet kell jellemezze, hanem az életszentségre törekvő személyt is át kell, hogy itassa. Mi azonban most kizárólag az engesztelő élettel foglalkozunk. 1.)…

Szólj hozzá!

A vers, amiről az iskolákban mélyen hallgattak! József Attila: Nem, nem, soha!Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,Ha…

Szólj hozzá!

II. FEJEZET A keresztségi fogadalom tökéletes megújítása 1. A keresztségi fogadalom lényege 126. Mondottam, hogy ezt az áhítatot találóan a keresztségi fogadalom tökéletes megújításának is nevezhetjük. Mert a keresztség előtt minden keresztény a Sátán rabszolgája volt,…

Szólj hozzá!

Imádkozzunk az egységért!       Széthúzásra hajlamos emberek minden közösségben vannak, mely gondot akkor jelent, ha a nézetkülönbségek ellenségességgé fajulnak. Ennek pusztító lehetősége már kezdetektől fogva kísérti az emberi közösségeket, mert…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 6      Szűzanya maradéktalanul teljesíteni akarja édesanyai küldetését, kér, esdekel, figyelmeztet és kegyelmi eszközöket kínál, a Rózsafüzért, a Skapulárét, a Csodásérmet és Szíve Szeretetlángját. Édesanyai célja: »Azt akarom, hogy…

Szólj hozzá!

Mégis, miről lehet megismerni egyértelműen a belső hívást?      A szívben születő vágyódásról! Ez a vágy aztán nem hagyja nyugodni a lelket, újra és újra előtör a késztetés: Jézus és Mária Szívének való felajánlásra sarkall – majd egyre…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása