HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Pro Patria Ősi dombok felettfelbukkant már a Nap,s összegyűlt a nemzeta Kettős-kereszt alatt. Tombolhat a viharsüvíthet hideg szél,a Magyar Zászlók aláa nemzet visszatér. A csángó, a székely,a stuttgarti magyar,s ki Ausztráliából jött,mind egyet akar. Van itt…

Szólj hozzá!

Fatima 4 Jézus meg akarja alapítani a világban Édesanyja Szeplőtelen Szívének tiszteletét      2.) A második, a júniusi jelenés alkalmával Lucia szólalt meg elsőnek. ,,Mit kíván?” (Jellemző, hogy május és augusztus kivételével minden találkozáskor a…

Szólj hozzá!

IV. FEJEZET A közbenjárás (Negyedik igazság) 1. A közbenjárás szükségessége Istennél     83.  Tökéletesebb, mert alázatosabb, ha Istenhez nem közvetlenül, hanem közbenjáró által közelednünk. Minthogy természetünk romlottsága miatt – miként…

Szólj hozzá!

SZENTLÉLEK HÍVÁS Jöjj Élő Isten Lelke, Világ Világossága! Gyújtsd meg fényességedet sötétségünk éjjelén! Szállj le közénk Szentlélek, borítsd lángba szívünket szereteted tüzével!Jöjj Békesség Lelke, áraszd ránk élő leheleted békéjét! Jöjj Gyógyító Lélek!…

Szólj hozzá!

Csiksomlyói rege A Jóisten Csíksomlyón osztotta szét világunkat a nemzetek között. Azért, hogy a nemzetek ne civakodjanak a kék bolygó területei fölött. Összehívta őket a csíksomlyói dombtetőre. Ott, ahol a kápolna most áll, az Úr megáldotta a földet.Ezért ott a föld…

Szólj hozzá!

Ferenc pápa nekiment a globális pénzvilágnak 2013. május 16     http://alfahir.hu/ferenc_papa_nekiment_a_globalis_penzvilagnak       A világgazdaság reformját és a szegények segítését sürgette Ferenc pápa csütörtökön mondott beszédében. A pápa a Vatikánban fogadott…

Szólj hozzá!

ÜNNEPI SZERETETLÁNG TALÁLKOZÓ 100 ÉVE SZÜLETETT ERZSÉBET ASSZONY  Mottó: "Leányom, vidd e lángot, melyet neked nyújtok először. Ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg nála a tiédet, és add tovább!" (Szeretetláng Lelki Napló…

Szólj hozzá!

Fatima 3 a) A hat fatimai Mária-jelenés      1.) Az angyal III. jelenését követően csaknem nyolc hónappal később, 1917. május 13-án került sor a Szent Szűz első jelenésére Fatimában, a Cova da Iria egyik lejtőjén. A jelenést megelőző fényvillanásból a…

Szólj hozzá!

3. Az önmegtagadás szükségessége     80.  Másodsorban, hogy magunkat önmagunktól megszabadítsuk, meg kell halnunk önmagunknak. Más szóval, ellen kell állnunk képességeink és érzékeink cselekedeteinek. Úgy kell látnunk és hallanunk, mintha nem látnánk s…

Szólj hozzá!

A szeretet útja      Két testvér a rizsföldjén dolgozgatott. Földjeik egy domb közepén, másokénál feljebb terültek el. Nyáron, a nagy forróság idején a két testvér egész nap mást sem tett, csak vizet hordott a földjére, míg este pihenni nem tértek.  …

Szólj hozzá!

Fatima 2 Az angyal-jelenés      Az Aljustrel nevű tanyán élt az egymással rokonságban lévő két család, Antonio dos Santos és Manuel-Pedro Marto, melyből a történetben szereplő három látnok származott. A Santos család sarja Lucia. Ferenc és Jácinta pedig a Marto…

Szólj hozzá!

Hogy a megbántott Isten kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet Mindszenty József hercegprímás írt alá, a következő közléssel: ”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély…

Szólj hozzá!

III. FEJEZET A régi ember halála (Harmadik igazság) 1. Természetünk romlottsága78.  A természetünkhöz tapadó gonoszság rendszerint a legjobb cselekedeteinket is beszennyezi és megrontja. Ha tiszta vizet rossz szagú edénybe öntünk vagy bort olyan hordóba, melynek belseje egy…

Szólj hozzá!

Üvegkoporsóba kerül Szent Pio atya teste 2013. 05. 14.    Június elsejétől a zarándokok nemcsak a fémszarkofág mellett, hanem a szent látható földi maradványai előtt róhatják le tiszteletüket a San Giovanni Rotondó-i templom altemplomában. A kapucinus…

Szólj hozzá!

Fatima 1 Az Szűzanya még időben szólt!      Előzetes megjegyzés: Fatimát, a ,,világ oltárát” (XII. Piusz), ,,a természetfölötti kirobbanásának helyét” (Paul Claudel) Mohamed leányáról, Fatimáról nevezték el még a mórok ott tartózkodása idején. 1917-ben…

Szólj hozzá!

A  SZÍV – A Jézus Szíve Szövetség heti értesítője  1943. október 2. M á r i a   o r s z á g a   v a g y u n k  !   Október 8 M a g y a r o k   N a g y a s s z o n y á n a k   ü n n e p e      Ez…

Szólj hozzá!

2. A szolgálat kétféle módja     69.  Itt a földön két módja van annak, hogy máséi legyünk és másnak hatalmától függjünk, ti. az egyszerű szolgaság és a rabszolgaság; ezért szolgákról és rabszolgákról beszélünk. A keresztények között szokásos…

Szólj hozzá!

Lourdes 7 Bernadette halála      1878. december 11-től 1879. április 16-án bekövetkező haláláig ágyban fekszik. Szenvedéseinek mértékére jellemző Cros atya megjegyzése: "Szenvedéseiben összezsugorodott... Semmivé lett." Bernadett is utal fájdalmainak nagyságára:…

Szólj hozzá!

A  SZÍV – A Jézus Szíve Szövetség heti…

Szólj hozzá!

II. FEJEZET A szent rabszolgaság(Második igazság) 1. A keresztény Jézus Krisztus korlátlan tulajdona    68.  Abból, hogy ki nekünk Jézus Krisztus; azt kell következtetnünk, hogy mi, amint az Apostol mondja, nem vagyunk a magunkéi, hanem egészen az övéi, tagjai és…

Szólj hozzá!

ÜNNEPI SZERETETLÁNG TALÁLKOZÓ 100 ÉVE SZÜLETETT ERZSÉBET ASSZONY   Mottó: "Leányom, vidd e lángot, melyet neked nyújtok először. Ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg nála a tiédet, és add tovább!" (Szeretetláng lelki napló I/38.)    Időpont:…

Szólj hozzá!

Ferenc pápa: Mária tanít dönteni 2013. 05. 06.  Mária tanít meg bennünket, hogy szabadok legyünk, jó és végleges döntéseket hozzunk – mondta a Szentatya a rózsafüzér elimádkozása után a Santa Maria Maggiore-bazilikában. Szabadnak lenni nem azt jelenti, hogy…

Szólj hozzá!

Lourdes 6 Istennek szentelt élet      1866. július 3-án, Nevers-be utazása előtt meglátogatta egykori dajkájának leánya és megkérdezte tőle:      - Nem szomorkodsz, amiért elutazol?      - Azt a rövid kis időt, amit itt töltünk a…

Szólj hozzá!

A  SZÍV – A Jézus Szíve Szövetség heti…

Szólj hozzá!

4. Szent Ágoston imádsága    67.  Hogy irgalmasságodtól Szent Anyád valódi tiszteletét megnyerjem és hogy ezt a tiszteletet az egész földön fölkeltsem, adj nekem Hozzád való égő szeretetet, és fogadd el e célra azt a lángoló imádságot, melyet Szent…

Szólj hozzá!

Lourdes 5 Hűség mindhalálig      A Szent Szűz három titkot bízott Bernadettre megtiltva, hogy egyenlőre közzé tegye. A kis látnok, hűségesen őrizte a titkokat és tekintve, hogy a Jelenés Asszonya nem kérte azok nyilvánosságra hozatalát, így nem fedte fel és…

Szólj hozzá!

A  SZÍV – A Jézus Szíve Szövetség heti…

Szólj hozzá!

2. Szűz Mária igazi tisztelete az út Jézus Krisztushoz     62.  Ha tehát a valódi és igazi Mária-tiszteletet tanítjuk, ez azért történjék, hogy Jézus Krisztus tiszteletét tökéletesebben megalapozzuk, könnyű és biztos eszközt nyújtva Jézus Krisztus…

Szólj hozzá!

Az ENSZ főtitkára a természetellenes nemi megnyilvánulásokat támogatja a vallás ellenében 2013. 04. 30.  Az oslói emberi jogi konferencián április 15-én videoösszeköttetésben megszólaló Ban Ki Mun kijelentette: nemzetközi kampányt indít a leszbikus,…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása