HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

2. A szentáldozásnál 267. Ha elkészültél Jézus fogadására, mondd a Miatyánk után háromszor: Uram, nem vagyok méltó... stb. Első után mondd a mennyei Atyának, hogy méltatlan vagy egyszülött Fiát magadhoz venni, rossz gondolataid és hálátlanságod miatt. De tekintsen…

Szólj hozzá!

Gyergyószentmiklóson 2008. február 17.-e óta szüntelenül könnyezik a XIX. században leégett templomból csodálatosan megmaradt Mária-ikon. Egyre többeknek kellene megszívlelnünk az Istenanya könnyeivel érkezõ hívását, amellyel minden gyermekét az Ő oltalmat…

Szólj hozzá!

III. FEJEZET Hogyan gyakoroljuk ezt a tiszteletet a szentáldozásnál 1. A szent áldozás előtt 266.a) Alázd meg magadat mélyen Isten előtt. b) Mondj le önigazoló természetedről és romlásra hajlamos érzületeidről, ha mégoly jónak tűnik is magad előtt. c) Újítsd meg…

Szólj hozzá!

Engesztelés és egység      A Szűzanya mindenütt megtérést kér. Bűnbánatot, vezeklést, engesztelést, hogy a bűnösök megtérjenek.Mit is jelent a megtérés az életünkben?      Jézus az Utolsó Vacsorán a szeretetről beszél. Így…

Szólj hozzá!

4. Mindent Szűz Máriáért 265. Végre minden cselekedetünket Szűz Máriáért kell végeznünk. Minthogy teljesen szolgálatára szenteltük magunkat, méltányos, hogy mint szolgái vagy rabszolgái mindent érte tegyünk. Ez nem jelenti azt, hogy az Istenanyát tekintsük cselekedeteink…

Szólj hozzá!

Az engesztelő élet gyümölcsei 3 3./ Családunkban, környezetünkben születő gyümölcsök.A konkrét gyümölcsök nem rögtön születnek. Kitartó imádságra, engesztelő életre van szükség ahhoz, hogy megtérések szülessenek.      De ezek megtörténnek, ha…

Szólj hozzá!

3. Mindent Szűz Máriában 261. Végezzük cselekedeteinket Szűz Máriában. Hogy jól megértsük ezt a gyakorlatot, tudnunk kell, hogy Szűz Mária az új Ádám valóságos földi Paradicsoma, melynek a régi, csupán előképe volt. Ennél fogva ebben a földi Paradicsomban kimondhatatlan…

Szólj hozzá!

Az engesztelő élet gyümölcsei 2 2./ Megváltozik életmódunk, magatartásunk, viselkedésünk.Meg akarunk szabadulni önös érdekeinktől. Figyelünk a mások érdekeire.     Egy engesztelő testvérünk felajánlása óta sokat haladt előre magatartásában. Régebben…

Szólj hozzá!

A CSÉT-TAGSÁGBÓL SZÁRMAZÓ LELKI JAVAK1.) Személyünk védelme és kegyelmekben való részesedés "Azok, akik a (csodás)érmét mégáldása után viselik és áhítattal elmondják ezt a rövid fohászt ('Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Márla, könyörögj érettünk, kik hozzád…

Szólj hozzá!

Ne szóljuk le a másikat, kövessük a szelídség törvényét – buzdított a Szentatya (részletek)      „Igaz voltotok múlja felül a farizeusokét” (vö. Mt 5,20-26). Ferenc pápa homíliájában ebből a buzdításból indult ki, amellyel Jézus fordult tanítványaihoz.…

Szólj hozzá!

2. Mindent Szűz Máriával 260. Minden cselekedetünket Szűz Máriával végezzük, vagyis minden cselekvésünkben úgy tekintsük őt, mint minden erény és tökéletesség példaképét, amit a Szentlélek teremtményben alkothatott, hogy gyenge erőinkhez mérten követhessük őt. Minden…

Szólj hozzá!

Az engesztelő élet gyümölcsei Három pontban tudjuk összefoglalni, hol és miben gyümölcsözik engesztelő életünk. 1./ Belső világunk lassanként átalakul. A világias dolgok eltávolodnak tőlünk, Isten kerül szívünk középpontjába.Egyre több igényünk támad az imádságra,…

Szólj hozzá!

CSODÁSÉREM TÁRSULAT (Hitbuzgalmi magánegyesülés) Szabályzata      Szent X. Piusz pápa 1909. július 08-án jóváhagyta a Csodásérem Társulatát azzal a céllal, hogy terjessze a Mária-tiszteletet és a Csodás Érmet. Később, 1917-ben maga a Szent Szűz valamennyi…

Szólj hozzá!

II. FEJEZET Különleges belső gyakorlatok azok számára, akik tökéletesek akarnak lenni 257. Az imént felsorolt külső áhítatgyakorlatokon kívül, melyeket – ha állapotbeli kötelességünk megengedi –, hanyagságból vagy megvetésből elhanyagolni nem szabad és vannak belső…

Szólj hozzá!

     Az alázatos lelkület alapvetően fontos, mely kivédi az ördög mindenféle támadását.     Fogadjuk el, hogy semmik vagyunk, Krisztus ereje a kegyelem nélkül képtelenek lennénk bármire. Tele vagyunk hibákkal, bűnökkel, gyarlóságokkal. Olyanokkal is,…

Szólj hozzá!

A Csodásérem Társulat megalakulása Magyarországon         1996-ban Dr Antalóczi Lajos az Egri Főegyházmegyei könyvtár igazgatója, a Kisboldogasszony templom plébánosa, országos méretű ima és engesztelő szövetséget kívánt kialakítani, Csodásérem…

Szólj hozzá!

III. FEJEZET Jákob magatartása Rebekával szemben és a választottak magatartása Szűz Máriával szemben 191. a) Jákob, a fiatalabb testvér testalkata és jelleme szelíd volt és a természete békeszerető. Rendszerint otthon tartózkodott, hogy ezzel forrón szeretett édesanyja, Rebeka…

Szólj hozzá!

     A sátán gyakran meg akarja akadályozni a zarándokutakat. Hiszen jól tudja, hogy Isten a szent helyeken nagy kegyelmeket akar adni.     Ez az akadály a lélekben is feltámadhat: eleinte nagy a kedve a zarándoknak elutazni, boldogan készülődik, azután…

Szólj hozzá!

A Szent Halál      Az 1886. Kisasszony napján a Szent Szűz súlyos betegséggel látogatta meg hű gyermekét. Régi heves térd fájdalmaihoz, fájdalmas szivbaj lés asztma-rohamok is társultak. Novemberre azonban annyira javult az állapota, hogy éves lelkigyakorlatait az…

Szólj hozzá!

186. Figyeljük meg most az elvetettek mindennapi magatartását. a) Mulandó ügyeikben saját erejükre és ügyességükre támaszkodnak. Földi dolgokban nagyon alaposak, ügyesek, felvilágosodottak, mennyei dolgokban ellenben gyengék és tudatlanok. 187. b) Ezért sohasem, vagy csak ritkán…

Szólj hozzá!

A szabadság, egyenlőség, testvériség vérzivataros idejében      Labouré Katalin lelkének egyensúlyát, természetfölötti nyugalmát nem zavarta meg semmi sem. Az 1870-71-es forradalom szennyárja nagy pusztítást vitt végbe széltében-hosszában. A szegény nővérek…

Szólj hozzá!

A sátán támadásának jellemzői:      Az egység elleni harc.     Mindenkit, akik Istenért együtt dolgoznak, azok, akik segítenek embertársaikon, szét akar választani. Azokban a családokban, ahol békesség honol, szét akarja zúzni. A család amúgy is…

Szólj hozzá!

Horváth Mária írása      Reggel 9 órától várakoztam már, hogy sorra kerüljek.A betegnek nincsen sok szava ilyenkor. Telnek az órák, a percek, enni nem szabad, inni is alig.Akik utánam jöttek, már el is mentek. Nem voltam boldog tőle.     A baloldalt…

Szólj hozzá!

HATODIK KÖNYV II. FEJEZET Ézsau magatartása Rebekával szemben és az elvetettek magatartása Szűz Máriával szemben (...) 185. Mielőtt ezt a szép történetet megmagyaráznám, meg kell jegyeznünk, hogy valamennyi egyházatya és írásmagyarázó szerint Jákob Jézus Krisztusnak,…

Szólj hozzá!

(Emlékeztetem kedves Olvasóimat, hogy ezen sorozat Horváth Mária írása, melyre a legelső posztban hívtam fel a figyelmet!) Az ördög támadásai "A sátán nem ellenisten, hanem csak egy teremtmény." /Barsi Balázs atyától/      Sokan úgy hiszik, hogy a sátán szinte…

Szólj hozzá!

A Csodásérem egyházi fogadtatása      XVI. Gergely pápa (1831–1846) gondos utánajárást követően hitelesnek nyilvánította, majd mellkeresztjére erősítve viselte az érmet.     IX. Piusz pápa (1846–1878) 24 évre rá, hogy a Csodásérem felirata…

Szólj hozzá!

178. Világosabban akarok beszélni, választott lelkek! A szeretet aranyát, tisztaság ezüstjét, a mennyei kegyelmek vizét, érdemeitek és erényeitek borát ne bízzátok lukas zsákra, régi törött ládára, rossz, piszkos edényre, amilyenek ti magatok vagytok, különben a tolvajok,…

Szólj hozzá!

Tanúság az Isteni Irgalmasságról 1 Veres András püspök, apostoli kormányzó az Isteni Irgalomról       Talán nem eléggé sokszor gondoltunk arra, hogy egész keresztény hitünknek a középpontjában az isteni irgalmasság áll, nem véletlen az, hogy gyakran emlegették…

Szólj hozzá!

A vezeklés egyik fő eszköze: a böjt.      Többféle böjt létezik.     Ha valaki beteg, vagy idős már, ne böjtöljön kenyéren és vízen. Ilyenkor is le lehet mondani bizonyos dolgokról, melyek a böjt kategóriájába tartoznak. Mint pl.: TV nézése,…

Szólj hozzá!

A Mária-korszak kezdete      Laboure Szent Katalinnak, három képben mutatta meg magát az Istenanya és úgy tűnik, hogy az 1830-ban kezdődő Mária-korszak, valóban az utolsó idők nyitánya, ahogyan Grignon Szent Lajos is jövendölte: ,,Szűz Máriának az utolsó időkben…

Szólj hozzá!

175. Az édes Szűzanya, Isten iránti hűségével jóváteszi a károkat, melyeket Éva hűtlenségével a világra hozott. Mindazoknak, akik hozzá csatlakoznak, megszerzi a hűséget és állhatatosságot a jó Istenhez. Ezért hasonlítja egy szent a Boldogságos Szüzet erős horgonyhoz, mely…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 10 Az engesztelés      Mindezek után újra aktuális a kérdés: mit kell tennünk, ha meg akarunk felelni a Mária-korszak üzenetei kéréseinek? A válasz: meg kell ismerni az üzeneteket és az Egyház szempontjai szerint, élni kell az ajánlott…

Szólj hozzá!

Az imádság olykor komoly áldozatokkal jár!      Ezek az áldozatok már a vezeklés határát súrolják.      Fausztina nővér a haldoklókért, mások megtéréséért, vagy a tisztítótűzben szenvedők megszabadulásáért áldozatos módon vállalt…

Szólj hozzá!

A Csodásérem      Az érem rajzolata valóságos mariológiai tanítást hordoz, melyet szemlélve felfedezhetjük az üdvösség titkának lényegi üzenetét.      AZ ELSŐ OLDALÁN:  a Szent Szüzet látjuk, akinek kitárt kezeiből a kegyelem fénye…

Szólj hozzá!

VIII. FEJEZET Állhatatosság a jóban 173. Nyolcadik indítóok. Ami végül bizonyos tekintetben még hathatósabban ösztönöz bennünket a tökéletes Mária-tiszteletre az, hogy az erényben való kitartásnak és hűségnek is csodálatos eszköze ez. Mert vajon honnan van az, hogy a…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 9 Okulni és megvalósítani a Mária-korszak üzeneteit          Logikusan vetődik fel a kérdés: mi tehát a teendő? Hogyan is lehetséges illő és méltó módon válaszolni a Mária-korszak – Jézus és Mária – ismétlődő…

Szólj hozzá!

Alázatos rejtettségben A látnok kiváltságáról (látomásairól) sem főnökasszonya, sem nővértársai nem tudtak. Amikor Aladel atya elhatározta, hogy Katalin elmondása alapján festményt készíttet a jelenésről. A készülődések feltűntek egy nővérnek és rákérdezett az…

Szólj hozzá!

Ezt az írást Kanyó Andrea tette föl a facebookra:      Ibolya a múlt csütörtökön nem tudott bejönni, dolgozni. Tahiban lakik. A víz körülvette falujukat. Férjével és felnőtt gyerekeivel zsákokat pakolt a kijelölt helyen. Zsákokat pakolt pénteken és szombaton…

Szólj hozzá!

Egy négyéves gyermek halálközeli élménye       Egy nebraskai protestáns lelkész fia, Colton Burpo műtétje után megdöbbentő halálközeli élményekről számolt be, többek közt arról, hogy van a mennyországban egy nővére – akinek létezéséről nem…

Szólj hozzá!

VII. FEJEZET A felebarát java 171. A hetedik indítóok ösztönözhet még bennünket ezen az ájtatosságra azok a nagy előnyök, amelyeket általa a felebaráti szeretet nyer. Mert tökéletes átadásunk által kiváló módon gyakoroljuk a felebaráti szeretetet, minthogy Szűz Mária keze…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 8 Az Irgalmasság üzenete Szent Fausztina Kowalska nővér által 5 2.) AZ IRGALMASSÁG ÜNNEPE      "Azt kívánom, hogy legyen az Irgalmasságnak ünnepe. Azt kívánom, hogy a képet, melyet ecsettel fogsz megfesteni, húsvét után az első…

Szólj hozzá!

A harmadik jelenés és az első csodák      Néhány héttel később, decemberben (a pontos napja ismeretlen), ezúttal is a november-i jelenéshez hasonlóan délután fél hatkor, az elmélkedés ideje után történt. Most azonban nem a karzat felől, hanem az oltár mögül…

Szólj hozzá!

Egy megújult élet       Amikor az őrzőangyal befejezte mondandóját, Howard rádöbbent, hogy az ágyon fekszik, túl van az operáción, és egy nővér mossa meleg vízzel és szappannal a gyomrán lévő műtéti sebét.      Ez a halálközeli élmény a neves művész és professzort teljesen megváltoztatta, úgy az…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 7 Az Irgalmasság üzenete Szent Fausztina Kowalska nővér által 4      Említettük, hogy az Isteni Irgalmasság ajándéka csak akkor gyümölcsözik, ha a befogadó megérti és vállalkozik evangelizációs küldetésére: az irgalmasság gyakorlására…

Szólj hozzá!

A második jelenés      1830. november 27-én vált igazán világossá Labouré Katalin küldetése. A jelzett nap estéjén fél hatkor Katalin nővér szokott helyén térdelt a kápolnában. Az esti homályba burkolódzó az áhítatos csendben mindenkim elmerült a szívek a…

Szólj hozzá!

3./ Áldozatos élet      Minden igazán mély keresztény embernek jellemzője kell legyen az áldozathozatal, a részvét, az irgalmasság gyakorlása. Az engesztelő életben kiváltképp elengedhetetlen ez a vonás.     Milyen könnyű a sokból valamicskét…

Szólj hozzá!

MHO/alfahír.hu - 2013. április 23., kedd Magyarország oldalára kell állni a szorítóban címmel a skót lap vasárnapi kiadásában (Scotland On Sunday) Gerald Warner, ismert skót publicista állt ki Magyarország mellett.       Az írásban ez is olvasható: „Az EU…

Szólj hozzá!

A Remény Csillaga       Abban a rémisztő sötétben, ami körülvette, nagyon vágyott egy őt feltétel nélkül szerető személy jelenlétére. A "Jézus szeret engem" dalocska, most az imájává, egész lényének legnagyobb óhajává vált. Mélyen legbelül érezte, hogy ebben a…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 6 Az Irgalmasság üzenete Szent Fausztina Kowalska nővér által 3       Fausztina nővér Isten legfőbb tulajdonságának az irgalmasságot tartja (N 301). Az irgalmasságot pedig a szeretet virágának (N 651) nevezi. Számára minden Isten irgalmáról…

Szólj hozzá!

Az első jelenés      Katalin nővért őrangyala a szentélyig vezette. Oldalt, a másnapi nagymiséhez oda volt készítve a három szék a főpap és segédlete részére. Katalin a kórus felől egyszerre csak selyemruha suhogást hall. A következő pillanatban maga előtt…

Szólj hozzá!

2/2 Az imaélet      Üdvös az engesztelő léleknek, hogy gyakran végezzen szentgyónást, s ha megteheti, naponta áldozzon.Aki komoly életfelajánlást, magánfogadalmat tett, annak kötelező érvényű a reggeli felajánlás, a déli Úrangyala, a rózsafüzér, szentmise,…

Szólj hozzá!

Felismerés       Storm az imádság ismételgetése közben meglátta a valódi önmagát és látta életének jó és rossz vonatkozásait. Rájött, hogy egész földi élete során a saját istenét, vagyis az önzőség oltárát építette. Mindenáron híres akart lenni és arra…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 5 Az Irgalmasság üzenete Szent Fausztina Kowalska nővér által 2      Fausztina nővér, Isten Irgalmasságának ma már világszerte ismert apostola, a teológusok véleménye szerint az Egyház legjelentősebb misztikusai közé számít. Ez a küldetés…

Szólj hozzá!

Labouré Szent Katalin meghívása      1830. július 18-ról 19-re virradó éjszaka, mindössze nyolc nappal a "júliusi monarchiának" nevezett újabb véres forradalom kitörése előtt Párizsban csodálatos esemény történt. Labouré Katalin, a Rue du Bac 140. szám alatt…

Szólj hozzá!

2/1 Az imaélet      A keresztény ember számára, az imádságnak olyannak kell lennie, mint a friss levegőnek mindenki számára.Jézus azt mondja tanítványainak a Getszemáné kertben, hogy: "szüntelenül imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek." Mit jelent ez nekünk?…

Szólj hozzá!

Ízelítő a halálból       Howard Storm professzor szemeit ólomsúlyként zárta le valami. A fájdalomtól összetörten egyszerre csak ijesztő sötétség vette körül és úgy érezte, hogy a nemlét szakadékába zuhant. Bár a földi érzékelés…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 4 Az Irgalmasság üzenete Szent Faustyna Kowalska nővér által 1      Megjegyzés: Fausztina nővér teljes lengyel neve: Maria Faustyna Helena Kowalska. Fausztina nővér (Helena Kowalska) 1905. augusztus 25-én született a lengyelországi Glogowiec…

Szólj hozzá!

Bevezető Poszt sorozatom összeállításához, az alábbi forrásokat használtam fel: 1) Dr ANTALÓCI Lajos: Jelenések, üzenete és a jövő (Kisboldogasszony Plébánia EGER 200) 2) LAURENTIN /René/ : Labouré Katalin élete (Ecclesia Budapest 1991) 3) Rendi kiadás: A Csodásérem…

Szólj hozzá!

Kétféle felajánlott élet lehetséges: a./ részlegesb./ teljes      Az első, a részleges azt jelenti, hogy a lélek csak bizonyos részeket, időszakokat ajánl fel, nem a teljes életét adja engesztelésül.Pl.: átadja az egész évét, vagy kettőt, vagy hármat, de lehet,…

Szólj hozzá!

A hitetlen ember épp úgy szenved, csak nincs semmi értelme              Howard Storm 1946-ban született Massachusetts államban (USA). Művészeti előadó a Northern University Kentucky professzoraként. Saját bevallása szerint kétszeresen is ateista…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 3 Az irgalmasság a Szentírásban      A mindennapi felfogás a részvéttel, a segítőkészséggel, a megbocsátással azonosítja az irgalmat. A Magyar Értelmező Szótár szerint az irgalom: segítő könyörület, szánalom, megbocsátás; az…

Szólj hozzá!

AZ ENGESZTELŐ ÉLETMÓD SARKALATOS PONTJAI 1./ Felajánlott élet      A meghívást követően az engesztelő lélek egyre nagyobb késztetést érez az Istennek való teljes odaadásra. Ekkor megteszi életfelajánlását. (Ajánlott imádságot lásd e fejezet végén!)Ha ez…

Szólj hozzá!

A határokat csak a földön módosították, az égben NEM!

2 komment

     A Szentatya katekézisét június 5-én az ENSZ által indítványozott környezet világnapja témának szentelte, és felhívta a figyelmet a korunkat jellemző fogyasztói szemlélet veszélyeire.Utalt a Biblia kezdetén tett isteni rendelésre: „Műveljétek és…

Szólj hozzá!

Az ima ereje Dr. Chauncey W. Crandall szívorvos, 2007-ben történt csodálatos esete a Palm Beach Gardens klinikán.      Egy 53 éves férfi érkezett a sürgősségire súlyos szívinfarktussal, és a szíve megállt. Az ügyeletes személyzet 40 percig próbálta…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 2 Az Atya és tékozló fia      Ki az Isten? A titkokat fürkésző ember történetének hajnalától kezdődően próbálja megválaszolni ezt a kérdést. Nos arra a kérdésre, hogy ki az Isten és mi a szándéka, egyedül az Isten adhat végleges és…

Szólj hozzá!

Irgalmasság 2. Jézus a kereszten így szólt:"Szomjazom!"     Vajon csak vizet szeretett volna inni? Azt is! Ő SZERETETRE szomjazott és abból merítve várta volna a vizet is. Ha akkor valaki a szívéből adott volna Neki egy pohár vizet, Jézus soha nem feledkezett volna…

Szólj hozzá!

A 9 részből álló poszt, AMORJÓZSI internetes PPS-e felhasználásával!

Szólj hozzá!

III. FEJEZET Szűz Mária viszonzó ajándéka 1. Szűz Mária önmagát adja szerető rabszolgájának 144. Harmadik indítóok. A legszentebb Szűz a kegyesség és irgalom Anyja sohasem engedi, hogy szeretetben és bőkezűségben túltegyünk rajta. Ha látja, hogy valaki egészen és…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság 1 Új fény az egyház egén      A jelek szerint az Isteni Irgalmasság üzenete mintegy teljessé teszi (talán le is zárja) a Mária-korszakot, tartalmilag pedig összefügg velük. A Napló által olyan ajándékot kaptunk személyesen Jézustól, amely…

Szólj hozzá!

8./ Irgalmasság 1. Elérkeztünk az utolsó jellemző ponthoz, mely valójában minden szempontot magába foglal.      Az utolsó ítélet példabeszédében Jézus világosan megmutatja, hogyan kell élnünk ahhoz, hogy a Mennybe kerüljünk: "Éheztem ugyanis és ennem…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

141. Íme néhány idézet a szentatyáktól, melyeket az imént mondottak bizonyítására választottam ki: Szűz Máriának két fia van: egyik az Istenember, a másik csupán ember. Az egyiknek anyja test szerint, a másiknak a lélek szerint. (Szent Bonaventura és Origenes) Isten akarata az,…

Szólj hozzá!

A Két Szív együtt munkálkodása az Isteni Irgalmasság művében 2 Bevezető 2     Figyelemreméltó, hogy a 20. század nagy hatású jelenéseiben drámai jelentőséget kap a pokol víziója. A fatimai gyermekek 1917. július 13-i látomása a kárhozatról az első fatimai…

Szólj hozzá!

7./ A hála      Jézus meggyógyítja a tíz leprást. Az egyik tér csak vissza Hozzá hálát adni a gyógyulásáért:"Nem tízen tisztultak meg? Hol a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?" /Lk 17, 17-18/ …

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

II. FEJEZET Jézus Krisztus példája 139. Második indítóok, hogy önmagában véve helyes és méltányos, a keresztény hívőre nézve pedig előnyös, ha ennek az ájtatosságnak útmutatása szerint teljesen felajánlja magát a Boldogságos Szűznek, hogy annál tökéletesebben Jézus…

Szólj hozzá!

A Két Szív együtt munkálkodása az Isteni Irgalmasság művében 1 Bevezető 1      Ne csodálkozzon a kedves Olvasó, hogy az Isteni Irgalmasság üzenetét a Mária-korszak, korszakos eseményei közé sorolom! Magamnak is be kellett látnom, hogy e tárgyalt 180 év…

Szólj hozzá!

6./ A hűség      A lélek szép jellemzője a hűség, fontos, alapvető feltétel az Evangélium útján.Hűségesnek kell lennünk Istenhez, Jézushoz és az Égi Anyukához.A földi kapcsolatoknál házastársunkhoz, családhoz, testvérekhez, barátokhoz, közösséghez és a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

ÖTÖDIK KÖNYV A TÖKÉLETES MÁRIA-TISZTELET INDITÓOKAI I. FEJEZET Isten szolgálata 135. Első indítóok, mely megmutatja nekünk, milyen kiváló dolog magunkat Szűz Mária keze által Jézus Krisztusnak felajánlani. A földön nem képzelhetünk el fenségesebb tisztséget Isten…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete és az Isteni Irgalmasság      Az előbbi posztokban való ismertetés alapján, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogyha a Szeretetláng ilyen üdvtörténeti nagyságrendet sejtet, akkor mennyiben hasonlítható össze az Isteni Irgalmasság hasonló…

Szólj hozzá!

5./ Egyszerűség      Ez a vonás nem csupán külsőnkre vonatkozik. Egész bensőnket át kell hassa. Összefügg a lélekben szegények boldogságával.Egyszerűvé válni egyben jelenit, hogy gyermeki módon adjuk át magunkat Istennek.Edith Stein egyszerűvé vált…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

3. Felelet néhány ellenvetésre 131. Első ellenvetés, miszerint ez az áhítat új vagy közömbös lenne. Mert nem új, hiszen a zsinatok, az egyházatyák és más írók a régebbi és újabb korból beszélnek erről a felajánlásról, pontosabban a keresztségi fogadalom…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 10 A Szeretetláng Lelki Mozgalom      A világ minden emberéért imádkozó Lelkiség, amely az Evangéliumon, az Egyház tanításán és Erzsébet asszony Lelki Naplója alapján áll, mindenkor szem előtt tartva az egyházi hierarchia útmutatását…

Szólj hozzá!

Miért bízom a holnapban? Böjte Csaba atya gondolatai       Miért vagyok optimista? Miért bízom a holnapban, a világ jövőjében, az emberiség békés célba érésében, Isten országának az eljövetelében? Mert jó jónak lenni, mert jó jót tenni, szeretettel…

Szólj hozzá!

4./ Tisztaság      Az emberek ilyenkor mindig csak a testi tisztaságra gondolnak.     Természetesen egy keresztény ember életmódjához hozzá tartozik a tiszta életmód a házasság előtt, és a házasságban megélt állapotbeli tisztaság, a házastársi…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

2. A keresztségi fogadalom megújításának fontossága 127. A keresztségben – mondja Szent Tamás –, megfogadják az emberek, hogy az ördögnek és pompájának ellentmondanak, és ez a fogadalom Szent Ágoston szerint is, a legnagyobb és a legkevésbé felbontható. Ugyanezt…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 9 Mi a Szeretetláng: a világosság fegyverzete?      A Szűzanya: 'Nem csak az anyaszentegyházban élőkre, hanem mindazokra a lelkekre is, kik Szent Fiam áldott keresztjének jelével megjelöltettek' (II/120) Mondom neked, leánykám, ilyen hatalmas…

Szólj hozzá!

3./ Engedelmesség.      A Boldogságos Szűz Mária engedelmessége határtalan volt. Nem érdekelte mi fog történni vele, azt tette, amit Isten kért tőle. Engedelmeskedett, mert alázatos volt. Engedelmeskedett, mert szerette Istent.József, amikor megjelent neki is az Angyal,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 8 Mi a Szeretetláng: a sátán elleni hatékony eszköz?      „A Szeretetláng kegyelmi adomány. Mégpedig erő, amely átjárja a szívet és az akaratot. (...) A Szeretetláng az a kegyelmi adomány (eszköz), mely erőt ad a Boldogasszony…

Szólj hozzá!

Kérem kedves Olvasóimat, hogy imádkozzák és terjesszék ezt a Felvidékről indult ima-kezdeményezést, hogy hálóként borítsa be az egész Kárpát-medencét!        Mennyei Atyánk, mindenható Istenünk, színed elé járulunk, Benned bízva és Hozzád könyörögve…

Szólj hozzá!

2./ Kiengesztelődés      Az engesztelő lélekre jellemző a békére törekvés mindenkivel. Ha megbánt valakit, örömmel kér bocsánatot, nem szégyelli. A Szűzanya szívébe oltja a kicsinység vágyát, ezért minden büszkeségtől, hiúságtól meg akar szabadulni. …

Szólj hozzá!

A döntnök nemzetgyilkosok és a mészárszék  

Szólj hozzá!

Trianont Felajánló Ima:                         Drága Mennyei Atyánk felajánljuk Neked és zsámolyod elé helyezzük Magyar Nemzetünk Trianon okozta minden szenvedését és megpróbáltatását. Boldogságos Szűz…

Szólj hozzá!

IUSTITIA ENIM HUNGARIA Ellopott földeken,rablott kincsek feletta bitorlóknak sohanyugalma nem lehet. A keselyűk vijjognak,a hiénák félnek,ha egy székely zászlófeszül neki a szélnek. Ha Mátyás szobra alattmagyarul beszélnek,ha Szilágycsehibenzeng a magyar ének. Emlékeznek-e…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 7 Mi a Szeretetláng: az Úr második eljövetele?      Furcsán hangzik, de a Szűzanya Szíve Szeretetlángja, nem csupán egy lelkiség – jóllehet az előzőkben –, mint Mozgalmat mutattam be, természetesen, mint „szerveződés”…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása